Gyermek-intézményeknek adományoztunk
Az Officium Zrt. társadalmi felelősség vállalási programjának részeként május elején csatlakozott az Örökbe Fogadok Egyesület kezdeményezéséhez.
Nyolc hónapig készültünk rá, hogy most együtt osztozhassunk az örömben azokkal, akiken segíthettünk.
Az Officium Zrt. társadalmi felelősség vállalási programjának részeként május elején csatlakozott az Örökbe Fogadok Egyesület kezdeményezéséhez, amely abban segít, hogy rászoruló gyermek-intézményeket és szociálisan érzékeny, tenni és segíteni akaró vállalatokat, magánszemélyeket köt össze.
A szervezet maga jelöli ki, hogy a kezdeményezéshez csatlakozók, mely intézmények számára juttathatnak el adományokat. Cégünk így került kapcsolatba a 26 hátrányos helyzetű, sok esetben mélyszegénységben élő kisgyermekeknek és a családjaiknak óvó környezetet biztosító Nagylóc Biztos Kezdet Százszorszép Gyerekházzal és a 21 enyhe és középsúlyos-fogyatékos állami gondozott gyermeknek otthont adó Liliom Gyermekotthonnal.
Dolgozóink az intézmények által összeállított lista alapján maguk kezdték el az adományok begyűjtését, amit céges CSR keretünkből vásárolva kiegészítettünk a konkrét igényekkel. Így kerültek többek között tisztálkodószerek, pelenkák, ágyak, kanapék vagy éppen Mikulás csomagok a nagylóci és pásztói gyerekekhez.
Köszönjük az Örökbe Fogadok Egyesületnek, hogy segíthettünk!